"8. éve vagyok táborozó. Már az első alkalommal kaptam lehetőséget arra hogy a kórus éneklés mellett néhány produkcióban klarinétosként is részt vehessek. Zeneiskolásként, nagy élmény volt a közös zenélés, táborzáró koncertek.
A kórus repertoárja mindig nagyon jó dalokból áll össze, ráadásul az énekes és zenekari szólamokat a táborban tanító tanárok hangszerelik.
11 éves korom óta, minden évben részt veszek a nyári táborban és legtöbb tavaszi és őszi workshop on is ott vagyok. Fontos része az életemnek, mert szuperjó a hangulat és rengeteget lehet tanulni különböző műfajú zeneművekről és előadásmódjukról.
Azért is várom a tábort minden alkalommal, mert évről évre egyre jobb előadások születnek, ahogy mi magunk is egyre magabiztosabbá válunk.
Nekem ez a tábor meghatározta az életemet hiszen én a Bartók konzi, a Zeneakadémia gyakorló szakgimnázium tanulója lettem. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy rengeteg zenei inspirációt kaptam a táborban tanító tanárokkal és a diákokkal való közös zenélések által. Itt jöttem rá hogy a komolyzenén kívül lehet popzenét vagy jazz-t is tanulni, ahol az improvizáción keresztül teljesen új utakat találtam. A táborozások alatt teljesen más szemlélettel tanítanak a tanárok, mint a klasszikus zenei órákon, a zenélést itt szerettem meg igazán. A táborokban ki tudtam bontakozni, magabiztosabban klarinétozom, és színpadi gyakorlatot szereztem a rengeteg fellépés alkalmával.
Ezért is döntöttem úgy, hogy 12.-es tanulóként, a konzi Jazz szaxofon tanszakára jelentkezem. A táborban nagyon sok jó barátra találtam a zenének köszönhetően. A legjobb barátommal is itt találkoztam, akivel a jazz zene hozott közel egymáshoz bennünket. Nagyon jó szóló produkciókat tanulhattunk meg közösen és vihettük színpadra kisebb-nagyobb rendezvényeken. Nagyon megszerettem a táborokat, hiszen életre szóló dolgok történnek ott velünk a zenélésen kívül is. El sem tudom képzelni hogy egy nyáron ne menjek el."